Szeretem a bluest is, illetve este néha szoktam jazzt is hallgatni/nézni a Mezzo nevű zenecsatornán.
Robert Johnson
A világ 100 legjobb gitárosa közül a 5. helyre rangsorolta őt a Rolling Stone magazin. Ő volt a legnagyobb blues-gitáros. 1938-ban, 27 évesen halt meg.
A halálának a körülményei tisztázatlanok.
Egyes legendák szerint ráment valakinek a feleségére, mire a férj egy kicsit meghintette sztrichninnel a srác whiskey-jét.
Más legenda szerint egy útkereszteződésnél eladta a lelkét az Ördögnek. Bár ez kicsit viccesen hangzik azoknak, akik nem hisznek ilyesmikben, de ami tény:
Johnson járta a vidéket két blues-zenésszel, és amikor azok szünetet tartottak, ő mindig nekiállt pengetni a gitárjukon. Mondták neki, hogy:
- Robert, ne gitározz!
- Miért?
- Mert nem tudsz.
A közönség beszámolói alapján is igencsak fakezű és fogalmatlan volt a gitárhoz a fiatal srác. Aztán 6 hónappal később előállt, és úgy gitározott, ahogyan még soha senki. Hat hónap alatt, ha egész nap gyakorol, sem lehet az ember nullából a legnagyobb gitáros.
Jópár száma van, ami félig-meddig erősíti ezt az Ördögös verziót:
Crossroad, Me and The Devil Blues, Hellhound on My Trail...
Tudja a rosseb, hogy mi lett vele, annyi biztos, hogy meghalt.
Robert Johnson - Crossroad
***
Ezt a témát feldolgozta a Supernatural (Odaát) című tévésorozat a második évad egyik epizódjában. A nyitó jelenetben azt látjuk, amikor a Pokolfajzat (Hellhound) eljön a fiatal zenész lelkéért. Eszméletlen jó, ahogyan gitározik ez a fickó.
A címben szereplő mondat a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme című
filmben hangzik el. Emígyen e:
"- Mi vagyunk a Trükkös fiúk!
- Az ágyban is?
- Nem, nem vagyunk homik, csak trükkösek."
A Placebo két tagja viszont eléggé "trükkös" más tekintetben is.
Brian, az énekes - ahogy mondani szoktam - "két kapura támad", Stefan, a basszusgitáros pedig "saját kapura".
Mondjuk engem ez nem zavar, amíg brutálisan jó zenét nyomnak.
Kettejük történetében az az érdekes, hogy egy gimibe jártak
Luxemburgban, de akkor nem ismerték egymást.
Évekkel később, egy londoni metróállomáson futottak össze,
beszélgettek, és Brian elhívta Stefant a következő koncertjére.
Aztán meg összeálltak, mint lovak a kánikulában,
aztán megszületett a Placebo.
Elsőre a Pure Morning című számot akartam ide,
majd pedig gondoltam, hogy inkább a Without You I'm Nothing
lesz a befutó, de aztán "három a magyar igazság"-alapon
egy harmadikra esett a választás.
De csak mert ennek jó a klipje. Van benne valami rohadtul szexi.
Eljött Júli 4. Amerikában ilyenkor nagy ünnep van, én meg minden évben szomorú vagyok ilyenkor.
Ma van pontosan 10 éve, hogy a két srác már nincs köztünk. Két barát, két volt osztálytárs.
Nem is tudom, mit írhatnék. Elkezdek valamit, aztán törlöm.
Emlékszem, a 10 éves általános iskolai osztálytalálkozónkon a zenész eljátszotta az EDDÁ-tól a Lelkünkbőlt. Nagyon szép gesztus volt tőle, hogy eszébe jutott, hogy emlékezzünk meg a két srácról, akik már nem lehettek ott velünk.
Mi beálltunk egymás mellé, átkaroltuk egymást, együtt énekeltünk, és sírtunk mind.
Jó sok éve az EuroSporton rákattantam a hokivébére.
Megszerettem a cseheket, megszerettem Jagrt.
Őmiatta szerettem meg a Pittsburgh Penguinst.
Most, egy hároméves orosz kitérő után úgy döntött, visszatér az NHL-be.
Hangoztatta nagyon, hogy a szíve Pittsburghbe húzza, hogy nagyon hálás, és sokkal tartozik Mario Lemieux-nak, és ha ő hívná, még a legminimálisabb összegért is visszajönne Pittsburghbe játszani. (Mario a Pittsburgh mostani tulajdonosa, és Jagr egykori csapattársa. Nem mellesleg pedig a hoki történetének egyik legnagyobb alakja.)
Erre aláír az ősi rivális Philadelphia Flyershez. De az csak egy dolog, hogy a riválishoz írt alá. Előtte azért három napon át hitegette a fél hokivilágot, hogy holnap dönt, holnap dönt. A Pens 2 milliója helyett a Flyers 3,3 millióját választotta.
Csúnya dolog ekkorákat hazudozni, és így hátba szúrni SuperMariót,
a Pens-drukkereket, egész Pittburgh-öt, és az olyanokat, mint én,
akik már sráckoruktól fogva mindig is istenítették, tisztelték és szerették őt. Kihasználta Mario nevét, és a Pittsburghben felépített nimbuszát. Arra használta fel, hogy más csapatoktól minél több pénzt tudjon kicsikarni.
Beleköpött a képünkbe.
Így lett az én hősömből egy nagy nulla a szememben. Ahogy az angol mondja: "From hero to zero".
Nagyon rossz érzés ekkorát csalódni abban, akit mindig sokra tartottam.
Szkülla és Kharübdisz a görög mitológia két alakja.
Igazából két szörnyetegként emlegetik őket, akik veszélyeztették a Messinai-szoroson áthajózó tengerészeket.
De egyes ábrázolások szerint Szkülla egy sziklazátony, Kharübdisz pedig egy örvény. Az a trükk a dologban, hogy olyan közel voltak egymáshoz, hogy a hajók nem tudták elkerülni őket, tehát az egyikkel mindenképp szembe kellett néznie annak, aki erre akart áthajózni.
Innen ered az a kifejezés, hogy "Szkülla és Kharübdisz között", vagyis amikor az embernek két rossz közül kell választania.
A Trivium ezt meg is énekelte a Torn Between Scylla and Charybdis című számában a 2009-es Shogun című albumán.
Érdekes dolog az albummal kapcsolatban: japán vonatkozású címe van (Sógun=barbárokat legyőző nagyvezér), és kapásból az első szám is
japán címet visel: Kirisute Gomen, ami pedig a szamurájoknak azt a jogát
jelenti, hogy büntetlenül kivégezhettek egy náluk alacsonyabb rangban lévő
személyt, ha az a becsületüket előtte megsértette.
Viszont:
sok számban görög mitológiával foglalkoznak.
Ahogy itt a Szkülla és Kharübdisz-téma, de van benne Kallisztó, Prométheusz, illetve szó van a fúriákról is.