A Linkin Park kőkemény nu metal stílusban indult.
Kiadtak két albumot (Hybrid Theory, Meteora),
meg egy remix-albumot ([Reanimation]),
aztán a következő albumuk (Minutes to Midnight) már egy kicsit komolyabb volt.
Nem volt benne akkora lendület, annyi düh, keménység, mint a régebbiekben.
Máshogyan közelítették meg ugyanazt, mint a korábbi albumukon.
A korábbiakon pl. a szakítás-témához is úgy álltak hozzá, hogy "Menj a csudába, jobb így, hagyj engem békén, rohadj meg!", satöbbi.
Az újabb albumon pedig már inkább a szomorúság volt jellemző, a gyász.
Mintha ott már jobban megérintette volna őket a dolog.
De hát közben már elmúltak 30 évesek, már nem a huszonéves, fiatalos lendülettel nyomuló srácok voltak.
Aztán a negyedik stúdióalbumuknál még tovább léptek eggyel.
A hardcore rocker/metálarc rajongóik itt már szinte teljesen elfordultak tőlük,
viszont ezzel új tömegeket is nyertek meg maguknak.
Mert sokkal kísérletibb a zenéjük. Rocknak már nem is nevezném.
De én nem fordulok el tőlük. Imádom őket.
Másmilyen a zenéjük, nem hallgatom az újakat annyit, mint a régieket hallgattam anno, de amikor hallgatom, akkor tetszik, és le vagyok nyűgözve.
Ja, és itt már bejátszik Mike éneke is.
Fura, korábban nem énekelt, a Minutes to Midnightnál kezdett.
Viszont tetszik az énekhangja.
Chesteré piszok (kibaszott) erős, de Mike-éval nagyon jól kiegészítik egymást, amikor együtt énekelnek.
"So don't apologize, I'm losing what I don't deserve."
Linkin Park - Burning in the Skies
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése