aztán a következő albumuk (Minutes to Midnight) már egy kicsit komolyabb volt.
Nem volt benne akkora lendület, annyi düh, keménység, mint a régebbiekben.
Máshogyan közelítették meg ugyanazt, mint a korábbi albumukon.
A korábbiakon pl. a szakítás-témához is úgy álltak hozzá, hogy "Menj a csudába, jobb így, hagyj engem békén, rohadj meg!", satöbbi.
Az újabb albumon pedig már inkább a szomorúság volt jellemző, a gyász.
Mintha ott már jobban megérintette volna őket a dolog.
De hát közben már elmúltak 30 évesek, már nem a huszonéves, fiatalos lendülettel nyomuló srácok voltak.
Aztán a negyedik stúdióalbumuknál még tovább léptek eggyel.
A hardcore rocker/metálarc rajongóik itt már szinte teljesen elfordultak tőlük,
viszont ezzel új tömegeket is nyertek meg maguknak.
Mert sokkal kísérletibb a zenéjük. Rocknak már nem is nevezném.
De én nem fordulok el tőlük. Imádom őket.
Másmilyen a zenéjük, nem hallgatom az újakat annyit, mint a régieket hallgattam anno, de amikor hallgatom, akkor tetszik, és le vagyok nyűgözve.
Ja, és itt már bejátszik Mike éneke is. Fura, korábban nem énekelt, a Minutes to Midnightnál kezdett. Viszont tetszik az énekhangja. Chesteré piszok (kibaszott) erős, de Mike-éval nagyon jól kiegészítik egymást, amikor együtt énekelnek.
"So don't apologize, I'm losing what I don't deserve."
Külön tetszik benne a Shakuhachi, ami egy bambuszból készült,
tradícionális japán furulya. (És Mike Kenji Shinodaugye japán származású.)
Linkin Park - Nobody's Listening
Na most az van, hogy "nem van se nem van pénzünk se, mer nem van" (Hofi)
ebben a verzióban rosszul van írva a szöveg, amelyikben viszont nincs leírva a szöveg, annak meg a végére bevágtak valamit. Úgyhogy kompromisszum,
mer' velem lehet tárgyalni, kérem alássan...
Íme a szöveg:
(Először linkelni akartam, de ott is rosszul van leírva, úgyhogy bemásolom,
és javítom. Mer' izé. Ha már itt van, legyen jól leírva.)
Yo,
Peep the style and the kids checking for it
The number one question is
How could you ignore it
We drop right back in the cut
Over basement tracks
With raps that got you backing this up like
(rewind that)
We’re just rolling with the rhythm
Rise from the ashes of stylistic division
With these non-stop lyrics of life living
Not to be forgotten
But still unforgiven
But in the meantime there are those who wanna
Talk this and that
So I suppose that it gets to a point
When feelings gotta get hurt
And get dirty with the people spreading the dirt
(It goes)
Try to give you warning
But everyone ignores me
(Told you everything loud and clear)
But nobody’s listening
Call to you so clearly
But you don’t want to hear me
(Told you everything loud and clear)
But nobody’s listening
I got a
Heart full of pain
Head full of stress
Handful of anger
Held in my chest
And everything left's a waste of time
I hate my rhymes
(But hate everyone else’s more)
I’m riding on the back of this pressure
Guessing that it’s better
I can't keep myself together
Because all of this stress
Gave me something to write on
The pain gave me something
I could set my sights on
You never forget the blood sweat and tears
The uphill struggle over years
The fear and trash talking
And the people it was to
And the people that started it
Just like you
(I got a)
Heart full of pain
Head full of stress
Handful of anger
Held in my chest
Uphill struggle
Blood, sweat and tears
Nothing to gain
Everything to fear
(Coming at you)
Tegnap este bementünk egy helyre, ahol a zenegépen
a többiek olyan számokat kértek, amiket "gyönyörűen"
kórusban nyomtak. (Charlie, Ossian, meg izé, ilyesmiket. Hogy egy mára a környezetünkben már klasszikussá vált dumát idézzek: "Persze, csoki, ropi, chips, meg a faszom!")
És szerintem kicsit sikerült kinyírnom ezek után a hangulatot,
amikor betoltam ezt:
Linkin Park - The Catalyst
De hát szerintem jó ez a szám. Amikor először meghallottam AThousand Suns című albumukat, azt gondoltam, hogy ez egy kicsit szokatlan. Kétségkívül jó, de fura. Na meg azt is mondtam, hogy "Jé, Mike-ot megtanították énekelni."
"Far from the world of you and I, where oceans bleed into the sky."
Ránéztem a blog számlálójára, és láttam, hogy még 2 poszt kell a 150-hez.
A százötvenedik poszthoz már megvan az ötletem, de gondolkodtam,
mi lehetne neki a tökéletes felvezetés, vagyis a 149. poszt.
Volt egy pár ötletem, majd jött a Véletlen.
Ráakadtam a Linkin Parkremix-albumára, ami a [Reanimation] címet viseli.
Akkor már egyből tudtam, hogy mi lesz a tökéletes felvezetés a jubileumi,
150. posztnak.
A [Reanimation]-ön a korábbi számaikat remixelték mindenféle producerek,
mindenféle előadók közreműködésével, bevonásával. A Crawling remixét
a csapat (egyik) zenei agya, Mike Shinoda követte el.
Hogy milyen lett?
Ha profán akarok lenni, azt mondom, hogy olyan, hogy beleélvezek tőle a gatyámba, ha pedig komoly választ szeretnék adni, azt mondom, hogy csodálatos, és gyönyörű lett.
Az benne a gyönyörű, hogy egy lájtos számot csinált belőle, felkért hozzá vendégénekesnek egy Aaron Lewis nevű fickót, aki a Staind zenekar énekese,
és olyan hangja van, amitől az ember libabőrös lesz.
A cselló- és hegedűrészeket pedig Phoenix, a Linkin Park basszusgitárosa játszotta fel.
Íme, a végeredmény:
Linkin Park - Krwlng (feat. Aaron Lewis of Staind)
